A 2015 évi Energy Factory pályázat díjazottjai

2015. június 20-án lezárult az ezévi Energy Factory pályázata. A Gyerekszigeten tartott eredményhirdetésen jelen voltak a döntős csapatok képviselői, a zsűri tagjai és a Fénykörközösség munkatársai.

Energy Factory Fődíj

Bibó Napóra A 2015-ös Energy Factory fődíját, egy 300 fős gigabulit a Fénykörközösség jóvoltából a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium Bibó Napóra csapata nyerte, akik Kiskunhalast egy új látványossággal, egy napórával ajándékozták meg.

A díjat támogatta:

tamogato tamogato

Kommunikációs Különdíj

Fényrobbantók A Kommunikációs Különdíjat a Kalocsa Városi Uszoda és Gyógyfürdő által nevezett Fényrobbantók csapatának zöld-kommunikációs kampánya nyerte. Ők belépőket nyertek a Szigetfesztivál bármely napjára, illetve lehetőséget kaptak arra, hogy az Energy Factory saját blogján jelentessenek meg egy posztot.

A díjat támogatta:

tamogato

Fenntartható Projekt Különdíj

Fényfutárok A Fenntartható Projekt Különdíját a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium Fényfutárok csapata kapta, akik egy jótékonysági futóversenyt szerveztek, aminek bevételéből energiatakarékos izzókat juttattak el rászorulóknak. A csapat tagjai egynapos Szigetfesztivál belépőt nyertek.

A díjat támogatta:

tamogato

Legnagyobb Hatás Különdíj

a Napsugár és a Green-Team A Legnagyobb Hatást Elért Projekt a Keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és óvoda két csapata, a Napsugár és a Green-Team lett. Előző egy egész rendezvényt szentelt a napenergiának, míg másikuk egy új szuperhőst, Öko-mant keltette életre. Mindkét csapat egy teljes napig élvezheti a Tisza-tavi Ökocentrum vendégszeretetét, illetve a Manó Könyvek jóvoltából egy-egy könyvcsomaggal is gazdagabb lett.

A díjat támogatta:

tamogato tamogato

Legkreatívabb Projekt Különdíj

Szemfényvesztők A Legkreatívabb Projekt Különdíját a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Szemfényvesztők csapata kapta, akik A Földünk a tét! című színdarabjukkal győzték meg a zsűrit. A csapat a tisza-tavi Új Liget Kalandparkban gyűjthet friss élményeket a színészi munkához, és ellátogathatnak majd Kentaur díszlettervező álomvilágába.

A díjat támogatta:

tamogato tamogato

Ökocímke Különdíj

ETIPAFG A legkörnyezetbarátabb projektnek járó Ökocímke Különdíjat a Kisteleki Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola ETIPAFG csapata nyerte, akik egy napelemmel működő e-ink kijelzőt, egy energiatakarékos információs panelt álmodtak és valósítottak meg. Ők kétnapos Balaton Sound fesztiválbelépővel feledtethetik a rengeteg munkát.

A díjat támogatta:

tamogato tamogato

Legjobb Projektmenedzser Különdíj

Bozó Bendegúz A Legjobb Projektmenedzser Különdíját Bozó Bendegúznak, a Fényrobbantók csapat vezéregyéniségének ítélte oda a zsűri. Ő egy hétig gyűjtheti a tapasztalatokat a Fénykörközösség csapatában, mint gyakornok.

A díjat támogatta:

tamogato

Legjobb Támogató Tanár Különdíj

Török Krisztina és Kóczián Gábor Legjobb Támogató Pedagógus Különdíját Török Krisztina, a Szemfényvesztők és Kóczián Gábor, a Napsugár csapat pedagógusa kapta. Török Krisztina egy kétéjszakás wellness üdülést nyert az Abacus Business & Wellness Hotelbe, míg kollégája egy két személyre szóló Sziget-belépőt nyert a Sziget 0. napjára és egy 30 órás továbbképzést a Főnix-Füred Felnőtt Képző jóvoltából.

A díjat támogatta:

tamogato tamogato tamogato

Legjobb Mentor Különdíj

Szabó Ádám A Legjobb Mentor Szabó Ádám, a Green-Team mentora lett, akinek az irányítása alatt igazi szárnyakat kapott az egyébként is lelkes keceli csapat. Ő egy két éjszakára szóló wellness pihenést nyert a Kék Duna Wellness Hotelbe vagy a noszvaji Oxigén Superior Hotel & Zen Spa-ba.

A díjat támogatta:

tamogato tamogato

Első évad csapatai

Green-team

A keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola 6. osztályos tanulói vagyunk. Projektünk célja egy környezetvédelmi témájú képregény megalkotása, aminek főhőse és címszereplője Öko-man. Az idei évben a képregény fejezeteinek témája a fény, hiszen 2015 a Fény éve. A képregény egyes fejezeteit mi készítjük, de az ötletek gyűjtése – terveink szerint - igazi közösségi feladat lesz.

Fénypontok

A Keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola 7. osztályos tanulói vagyunk.

Szemfényvesztők

Lelkes csapatunk nem más, mint a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola 6.A osztálya, 19 taggal. Egy színdarabbal pályázunk az Energy Factoryra, aminek központi témája a fenntarthatóság. Nem vagyunk a csöndesség, szerénység mintaképei, de szeretjük egymást, szeretünk együtt dolgozni. Osztályfőnökünk mindenben támogat minket, ami szuper!

Tekó Energy

Csapatunk lelkes 9-10. évfolyamos tanulókból áll. A versenyre két okból jelentkeztünk. Egyrészt szeretjük az új kihívásokat, másrészt pedig szeretnénk felhívni az emberek figyelmét a megújuló energiaforrások fontosságára.

Fénypontok2

A keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola 7. osztályos tanulói vagyunk.

ZÖLDFÜLŰEK

A keceli II. JÁNOS PÁL Katolikus Általános Iskola és Óvoda 7. osztályos tanulói vagyunk.

ETIPAFG

Iskolánk 11.B osztályának informatikus diákjai vagyunk. Tanulmányaink során most kezdtünk el foglalkozni a webfejlesztéssel. Mivel elkötelezett hívei vagyunk az energiatakarékos életmódnak, és törekszünk arra, hogy környezettudatosan éljünk, ezért egy olyan projekttel jelentkeztünk, ami ebből a szempontból fókuszál mindennapjainknak egyik központi elemére: az információra.

Napsugár

A keceli II. János Pál Általános Iskola Napsugár nevű csapata vagyunk. 11 fős csapatunk minden tagja 8. osztályos. Célunk, hogy településünk egyetlen általános iskolájának mind a 600 tanulójában felkeltsük a környezetvédelem, az energiatakarékosság és a fenntartható fejlődés iránti érdeklődést. A figyelmet akarjuk felkelteni, és aktivizálni akarjuk a résztvevőket ezzel a flashmobszerű akcióval.

Energiavándorok

7.b osztályos tanulók vagyunk. Nagyon érdekel bennünket minden innováció és különösen ami a környezethez kapcsolódik.

Határjárók

7. a osztályos tanulók vagyunk, szeretünk kreatív dolgokkal foglalkozni.

Más-Naposok

Mi egy hetedikes gimnazistákból álló lánycsapat vagyunk. Pár diák, akik összeállnak, hogy elindítsanak valamiféle változást a környezet megbecsülésével kapcsolatban. Mi így páran nem tehetünk sokat, de ha másokat is képesek vagyunk beinvitálni ebbe a projektbe igen is sokat tehetünk a környezetért. Nem csak a napenergia mozgat meg minket, hanem az általunk előállított energia is. Ez az energia főleg boldogságból áll, de emellett van benne lelkesedés, koncentráció és fegyelem, valamint egyetértés. Néha támadnak őrült ötleteink, de ez csak segít a céljaink elérésében.

Fúziós Energia

A csapatunk 8 tagból áll. Pályázatunk célja, hogy minél több emberrel megismertessük a fúziós energiában rejlő lehetőségeket, és ennek szemléltetésére összeállítsunk egy Hirlsch-Farnsworth fusort. Egy hosszabb videót is készítünk a projekt során a fusor működéséről és építéséről, amit a közösségi oldalakon keresztül fogunk népszerűsíteni.

Bibó-fény-lepény

Hatperesek vagyunk, azaz 8. osztályosok. Minden évben ökonapon veszünk részt. A megújuló energiákról a fénykörös a harmadik előadás volt. Már tudjuk, mi az ökológiai lábnyom, miért veszélyes a szén-dioxid kibocsátásának növekedése, és azt is, hogy az atomenergia környezetbarát. Iskolánk mellett létrehoztuk a földvigyázók kertjét, ahol az ősszel fát ültettünk.

Fénytörpikusok

Hat lány és egy kabalamalac TELE ÖTLETEKKEL :),akik a természetért szeretnének tenni!

WalruszEnergy

Érdekli önöket egy dinamikus, találékony csapat?

Ha igen, mi vagyunk azok!

Napos oldal

Egy hetedikes csapat, akik szeretnék megváltani a világot. Furcsán hangozhat, de igaz. Célunk egy és ugyan az: A környezet megóvása, az energia takarékossággal, és más figyelmességek segítségével. Kis csapatunk összetartó. Reméljük a projektünknek köszönhetően, nagy csapat lesz belőle, mert fel tudjuk hívni a figyelmet, a bolondos kis ötletünkkel. Örülnénk, ha az emberek felkapnák a fejüket, az ötlet láttán, hallatán és beszállnának a csapatba. A környezet az élet. A környezet minket szolgál. Óvjuk meg együtt.

Bibó-Nap-Óra

A 8. és a 11. évfolyam diákjai vagyunk. Összeszokott baráti társaság, ezért jelentkeztünk így együtt erre a projektre. Természetrajongók vagyunk valamennyien: erdőben, vízen és városban is. Meg fogjuk találni a legjobb helyet a városi napórának, hogy minden arra járóban tudatosítsuk a fenntarthatóság fontosságát.

A Nap Csapata

Mi a várpalotai Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola 6.A osztálya vagyunk. Egy nagyon jókedvű, vidám osztály vagyunk, és szeretnénk, hogyha ez a vidámság minél szélesebb körben elterjedne. Célunk egy olyan fenntartható staféta létrehozása, ami elér legalább 2015 regisztrált résztvevőt.

Savari-a-rt fuzió NLG - Nagy Lajos Gimnázium

Fiatal energikus csapat vagyunk, akik számára fontos a rendszeres mozgás, a test karbantartása, egészsége. Szinte mindannyian versenysportolók voltunk (torna, fitness), ahol elengedhetetlen a jó csapatmunka, a közös cél. Ezért gondoltuk, hogy ebben a közös munkában is a közös célt szolgáljuk és hatalmas energiával szó szerint beszaltózzuk magunkat a köztudatba. Azért, hogy minél szélesebb spektrumba hirdessük ezt a célt, a művészet más területéről is bevontuk barátnőnket, aki festeni fog a produkciónk alatt. Mivel versenypályafutásunk véget ért, a sport után jelenleg a táncművészetben kamatoztatjuk az eddig befektetett munkánkat. Nagyon várjuk a kihívást, hiszen a sport is erről szól.

Sunflower

A csapat tagjai: Patrícia, Ádám, Luca, Zsolti, Kraso

Közös bennünk, hogy mindnyájunk elétében fontos szerepet tölt be a sport, és ehhez nélkülözhetetlen a friss levegő és a körülöttünk lévő tiszta környezet.

Fénypont Csajok

Hat lány ötlete volt ez a csapat. Mind egy osztályba járunk, és jó barátnők vagyunk. A pályázat témája egyáltalán nem áll tőlünk távol. Ha látjuk, hogy valaki szemetel, azonnal rászólunk. Mindannyian szeretjük a természetet, és mind sportolunk valamit. Panna focizni, Adriána waveboardozni, Virág görkorcsolyázni, Luca röplabdázni, Dorottya rollerezni, Maja pedig biciklizni szeret a legjobban. Valamint mind hiszünk abban, hogy együtt létre tudunk hozni egy olyan világot, ahol az emberek békében élnek a természettel. Ha megújuló energiát használsz, máris tettél valamit a föld megmentéséért! KÖSZÖNJÜK!!! : )

Fényhatások

Mi egy kisvárosi általános iskola 6.a osztálya vagyunk. 29 fő az osztálylétszámunk. Nagyon összetartó, kreatív brigád vagyunk, akik szeretjük a kihívásokat. Ez a project is felkeltette az érdeklődésünket. Közülünk sokan értek el már különböző területeken akár országos eredményeket is. Sokan sportolnak, vannak akik tanulmányi eredményeikkel tünnek ki. Ebben az évben az iskola legjobb tanulmányi átlagát mi értük el, 9 tanuló vihetett haza félévkor kitűnő bizonyítványt. Az osztály összetétele egy kicsit kiegyensúlyozatlan, ugyanis 19 lány és csak 10 fiú van. Ez a csajos hatás a pályázatunkon is érvényesülni fog, de a fiúk mindig kiállnak a lányok mellett és támogatják őket.

ENERGIZERS

Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola 11.a osztályos tanulói vagyunk.

Fényfutárok

A budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumba járunk, ahová főként jómódú szülők gyerekei járnak, de tisztában vagyunk azzal, hogy sokan vannak, akik nálunk sokkal rosszabb körülmények közt élnek. Erre szeretnénk felhívni a többi ember figyelmét. A versenyből befolyt összeget arra fordítjuk, hogy a szegényebb sorsú embertársaink számára biztosítsunk energiatakarékos LED-es izzókat, ezzel is csökkentve a mindennapi kiadásaikat.

környezetbarátok

összesen 9-en vagyunk

BEREK

II. JÁNOS PÁL Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulói vgyunk.

Fénylények.o1

Kilencedikes középiskolás lánycsapat vagyunk, akiket érdekel a jövőnk, és ezért indulunk a pályázaton.

Fénylények.02

Kilencedikes közgazdász diákok vagyunk. Valljuk az energiagazdálkodás meghatározza a jövő nemzedékének életminőségét. Tudatosan kell tehát felkészülnünk arra, hogy a jövőnk záloga, kényelmünk forrása a napenergia minél sokoldalúbb felhasználhatósága.

SunShinyz

Sziasztok!
Mi vagyunk a SUNSHINY'Z!!
A Kalocsai Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 11.A osztálya. Azért jelentkeztünk az Energy Factroy-ba, hogy megmutassuk, mi hogyan képzeljük el a fenntartható zöld jövőt. Szeretnénk megtanítani a mai fiataloknak, hogyan védjük meg közösen a Földünket. Fontos számunkra, hogy egy olyan projektet hozzunk létre, amely a mondanivalóját a lehető legtöbb emberhez juttassa el.

Egy Nap az Élet

A csapat a kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium 6. és 8. osztályos tanulóiból szerveződött. Csupa olyan tagja van, aki elkötelezett környezetvédő. A programunk színes, több elemből áll: személyes előadás, filmek készítése, szóróanyag tervezése is szerepel a programunkban. Kihasználjuk az iskola adottságait, hiszen a már működő Járgánygyárat is bevonjuk. Szeretnénk, ha minél több és színesebb módon jutnánk el a többiekhez és a városlakókhoz.

Fény színei

A Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola tagjai vagyunk, mindannyian lányok és nagyon lelkesek vagyunk a pályázattal kapcsolatban. Szeretünk szervezkedni az osztályunkban is és reméljük itt is próbára tehetjük magunkat. A diákönkormányzatban és több környezetvédelmi akcióban és versenyben is rendszeresen részt vállalunk. Szüleink támogatják az ötletünket, rájuk és tanáraink támogatására is számíthatunk. Reméljük, hogy munkánkkal és a majdan megvalósított pályázattal diáktársainkat is meglepjük.

Energiabombák

7-es lányok vagyunk, sok minden érdekel bennünket. Szeretnénk kipróbálni magunkat ebben a versenyben.

Napsárkányok

Fazekas Mihály Általános Iskola csapata. Kiskunhalasi diákokból áll.

Fénycsapda

A projekt a fény természetben való jelenlétének megfigyeltetésével, megismételhetetlen pillanatok rögzítésével felhívja a figyelmet arra, hogy környezetkímélő energiaforrások használatával mi is tehetünk a természet egyensúlyának, szépségének megőrzéséért. A pályázókat hozzásegítheti a természetben való tartózkodás örömének megtapasztalásához úgy, hogy közben értelmes szerephez jutnak az életünk részét képező informatikai eszközök is.

Nature energy

Kreatív, természetvédő 6. évfolyamos diákok csapata vagyunk. ÖKO-Iskolánk programjai rendszeresen részt veszünk. Rendszeresen készítünk osztály- és iskolaújságot is. Célunk, hogy minél több mindenkit megismertessünk a környezetet védő lehetőségekkel.

Környezetbarátnők

A csapat a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tanulói vagyunk. Projektünkkel szeretnénk fölhívni arra az emberek figyelmét, hogy a környezetvédelem nem egy olyan tevékenység, amit csak kedden és csütörtökön kell gyakorolni, és ha így teszünk, akkor elégedettek lehetünk önmagunkkal, hanem olyan természetesnek kell lennie, mint az, hogy levegőt veszünk. Meglátásunk szerint a környezetvédelem még mindig különleges, fura, néha kissé különc tevékenység sokak szemében.

Fénykövetek

Csapatunk 5. osztályos diákokból áll. Mindannyian osztálytársak vagyunk egy kis városban, Kalocsán. Az iskolánk a Fénykör tagja, így értesültünk erről a versenyről egy előadáson.

Hajrá fénykövetség - éljen a fényszövetség!

jóNAPOT

Egy lendületes, fiatal lányokból álló csapat vagyunk tele ötletekkel és kreativitással. Mottónk: 5 lány, 4 ötlet, 3 cél, 2 videó és 1 üzenet! Rengeteg különféle ötletünk van, viszont mindegyiknek az a célja, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra, megvédjük a bolygónkat és közben jól is érezzük magunkat! Úgy gondoljuk, hogy programjainkkal elnyernénk az emberek tetszését, hiszen arról az oldalról közelítenénk meg a témát, amivel a fiatalok is szívesen foglalkoznak. És ráadásul még nem is venne olyan sok időt igénybe ezeknek a kivitelezése.

Fényfalók

Csapatunk az iskola 8. b osztályos tanulóiból áll.

Undead

Csapatunk a 8. b osztályos diákokból áll.

Fényrobbantók

Projektmunkánk legfontosabb alapja a csapatunk lesz. Csapatmunka révén törekszünk minél jobban összedolgozva véghezvinni projektünket, hiszen így a sikerélmény is több ember közt oszlik meg.Projektünkhöz elenyésző mennyiségű erőforrásra lesz szükségünk, hiszen elsősorban saját munkánk révén próbáljuk közvetíteni az üzenet fontosságát.

Sziporkák

A mi csapatunk 5.-6.-8. osztályos tanulókból áll. A biológia tanárunk választott ki néhányunkat, a többiek pedig azért jelentkeztek, mert nagyon megtetszett amit meséltek. Kreatívak, lelkesek és elszántak vagyunk! Szeretnénk, ha csak egy kicsit is, de hozzá tudnánk járulni ahhoz, hogy szebbé és élhetőbbé tegyük a saját és az utánunk következő generációk jövőjét.